“Ha az ember Rejtővel foglalkozik, kicsit átértékeli a saját szerepét is..”

 

Rejtő Jenőről rengeteg történet forog közszájon, ám a legtöbbet nem támasztja alá tényanyag. Többnyire mindenféle jópofaságot aggattak rá, mely nyomán kialakult egyfajta regedzsungel. Turóczy Gergely irodalomtörténész, író, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, több mint tíz évnyi kutató munka eredményeként, – hiszen ennek a könyvnek nagy része ugyanis az, – megírta a Megtalált tragédia című könyvet.

A szerző teljességre törekvő képet szeretett volna adni a magyar irodalom egyik legolvasottabb, de legkevésbé feltárt életművű írójáról.

Rejtő fénykoráról, a harmincas évekről, illetve a Kádár korszak tájáról igazán komolyan vehető irodalomtörténeti megközelítés nincs, illetve alig található róla. Ezt a fehér foltot kívánta eltüntetni a szerző, a magyar irodalom színfalán. A cím egy Rejtő idézet, illetve annak átdolgozása. Az elrejtett tragédia nyomán, Megtalált tragédia lett. Azt hiszem teljesen jogosan, hiszen rengeteg mai író, írói álnéven ír. Rejtőnek is ez volt az egyik személyes tragédiája, hogy nem tudták, hogy P. Howard azonos Rejtő Jenővel. Illetve ez nem teljesen igaz, hiszen a méltán híres tízfilléres Rejtő-füzeteket saját nevén írta. Mondhatni, hogy a korban saját nevén a ma is ismert, és szeretett könyvei révén volt ismert, ezen túl filmeket, bohózatokat, kabaré jelenteket és operetteket is írt.

A szerző a Rejtő közelítés új lehetőségeit tárja fel.

Ennek az új, legfontosabb igazodási pontja a könyv szerint Ady.

Ady Endre nem csak rá volt nagy hatással, de kétségtelen, hogy egész életét végig kísérte a nagy patetikus, tragikus költészet. Olyannyira, hogy Ady epigonként is tetten érhető a Rejtő életműben.

Legalább egy tucat regiszterben alkotott, persze az hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a legtöbben nem volt sikeres. De Rejtő Jenő nem az a fajta ember volt, akinek a sikertelenség elveszi a kedvét, felállt, leporolta magát, és általában valami egészen másba kezdett bele.

Így találta ki a szatirikus, kalandregényt, amit mind a mai napig olvasunk, és ha máshonnan nem, most már legalább ebből a könyvből sokkal átfogó képet láthatunk Rejtőről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s