A hét szerzője Tóth Krisztina

Ezen a héten Tóth Krisztina műveivel foglalkozunk. Van miből válogatni, de úgy gondoltam, hogy saját élményeket osztok meg. Minden szövegnek van egy kiinduló mondata, legyen az meséskönyv, regény vagy novella, mindig találunk benne egy szálat, ami épp elevenünkbe vág, vagy egy adott helyzetben ér minket. Az alábbi könyvek mindegyike ilyen volt, és a többiről még nem is beszéltünk. 

Pillanatragasztó

Hogy miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? Ebben a könyvben huszonöt történeten keresztül mesél Tóth Krisztina. Embermesék, melyeket úgy ragaszt össze a szerző, mint pillanatragasztó  összetört darabokat.

FullSizeRender

Most valami olyat kellene írnom, hogy a megszokott hangon és a megszokott stílusban mesél a szerző. De ez nem igaz, bár ahogy a fülszöveg írja, a könyv egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból.  A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját, de a kilenvenes éveket idéző novellák nem akarnak túl bonyolultak lenni, minden helyzet az, ami.

A szerző tűpontosan látja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.

Felhőmesék

Az egyik legérdekesebb könyvélményeim egyike. Tudom, hogy mesekönyv, de várjátok ki a végét. Ahogy a cikk elején írtam, minden szövegnek van egy kiinduló mondata, ebben a könyvben is találhatunk egy kölcsön kapott mondatot.  A könyvben megjelenik a másság kérdése, és annak elfogadása, a szerző pedig minden mesehőst felruház egy-egy emberi tulajdonsággal. Ilyen például az is, mely az élet értelmét és rövidségét hivatott bemutatni szappanbuborékokon keresztül. A szerző az állatmeséken keresztül a ki vagyok én?,  kérdést előtérbe helyezve mesél, megszemélyesít, magyaráz a kicsiknek a mesék nyelvén az identitásról.  A kisgyerek a külvilág visszajelzései alapján megpróbálja feltérképezni, hogy ő milyen, érzékeli a mintákat és megpróbál valamilyen lenni.

Ma, amikor ilyen erősek a külső minták, és ilyen külső nyomás van, hogy mindenki valamilyen legyen, akkor nagyon fontos azt tudatosítani a gyerekekben, hogy attól szépek, hogy olyanok, amilyenek ők maguk. A személyiségüktők, és az egyedi sajátosságuktól. A szerző ezt a kérdést viszi végig a meséken keresztül, hiszen a másság kérdését központi helyen kezeli.

Különös barátságról is szól az egyik  mese, mely a kilencven éves bácsi és a szerző meséiben oly sokszor felbukkanó Lili kapcsolatát bonja ki, ez a mese egy valós ajándékba kapott mondatból született. “Te mit tennél, ha találkoznal ”

Pixel

Amikor megkaptam a könyvet, akkor véletlenül a tizenhatodik fejezetnél nyílt ki, ez a mell története. Ennek még később jelentősége lesz, de ne szaladjunk ennyire előre. Borzongató, ahogy felépíti a történetet. A szerző fejezetről fejezetre haladva feltérképez, mesél. Egyfajta anatómiai irodalmi értekezés az emberi testről, játék a szövegekkel, de tulajdonképpen egy regényt kapunk a láb, mell, kéz, orr, fej és egyéb testrészek történetével.

a mell

Anyát megoperálták

Bár fel sem tudnám sorolni, hogy hány történetet olvastam a téma kapcsán, de ez volt az egyik, melyet igazán jónak találtam. Ez a könyv az Emlőrák Alapítvány ajánlásával készült. A szerző egy tragikus élethelyzetet mutat be a mesén keresztül, és mindezt úgy, néha még humorral is ötvözve, hogy nem maszatolja el a történet élét. A könyv egyik fő célja az volt, hogy megtörje a téma tabu jellegét és, hogy legyen egy könyv, ami érthetően elmagyarázza, hogy mi az a rák.  Egyrészt, mert nincs ilyen jellegű mesekönyv, másrészt mert a gyerekek hallanak a betegségről. Ez a mese egy olyan valós problémáról szól, ami körbeveszi őket.  Ha a problémákat elkendőzzük, és csak akkor válnak létezővé, amikor kimondjuk azokat, akkor a gyerekek számára is egy kreált valóságot hozunk létre. Ez a könyv segítséget nyúlt a mellrákkal küzdő nők számára, hogy könnyebb legyen elmagyarázni, vagy megértetni a gyerekekkel.

Párducpompa

Ez a könyv valamennyire kilóg a sorból, mert épp most olvasom.  A tökéletes címadás mellett, mely ha jól tudom, egy graffiti után jött létre, melyet a szerző utazás közben pillantott meg. Szóval a címen túl, minden szöveg nagyon erős üzenettel bír. Schiller Mariann szerint valami ilyesmi: „ez nem az a könyv, ami nem fáj”, hanem az, amelyből egy marslakó száz év múlva kiolvashatja, hogy miféle emberek is éltek Budapesten – tisztelettel a kivételnek, akinek a szemében a szövegekben is megcsillan némi részvét. Nos, tavaj beszélgettem Németh Gáborral a Mormota nyara című könyvről, akkor Molnár Piros vélménye ébresztett rá, hogy miről szól igazán Gábor könyve.

Tóth Kriszta kendőzetlen őszintséggel beszél a másságról, érdekes módon mindig vissza vissza tér ehhez a témához. De ebben a könyvben arról beszél, ami minket magyarokat vesz körül, bánt, és ennek hangot is adunk. Helyzetképed ad a magyar emberekről,  és arról a sajátos magyaros “búsulásról”, vagy indulatról, melyet leginkább gyűlöletben mutatunk ki. Azok az igazán jó történetek, amelyek gondolatokat indítanak el bennünk, és  általuk felismerjük a tanulságot.

A hét szerzője Tóth Krisztina” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s