“Arcomat a szélbe”- Élő írók társasága

Egy kicsit lemaradtam a feltöltéssel, de a projekt folytatódik, itt jönnek a következők. A szerzők Tasnádi István, Nádasdy Ádám, Bodor Ádám, Térey János , Kun Árpád, Péterfy Gergely, Márton László, Kemény István, Kukorelly Endre, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Szvoren Edina, Hamvai Kornél, Egressy Zoltán, Cserna-Szabó András,Tóth Krisztina, Jászberényi Sándor, Háy János, Máthé Zsolt, Bán Zsófia, Parti Nagy Lajos. Jó szórakozást.

forrás: Élő írók Társasága
február 15. csütörtök
Tasnádi István – Gálffi László

Tasnádi István
Rossz hír az íróknak

Lehet, hogy senki nem vette észre, de tegnap éjjel történt meg az, amivel valójában egy idő óta számolhattunk, hogy minden kimondódott. Le lett írva az összes szó, az összes bölcs, fennkölt, vicces, trágár, meghökkentő, sablonos és mélyenszántó gondolat. Le lett írva minden, ami az emberi nyelvek szókészletével és logikai alakzataival egyáltalán lehetséges. Mivel azonban nincs olyan ember, aki el tudna olvasni mindent, ez egy ideig még nem lesz egyértelmű, még pár hónapig, esetleg évig sercegni fognak a tollak, kattogni az írógépek vagyis hát inkább klotyogni a klaviatúrák, mert az írók, szegények, még nem ismerték fel, hogy mostantól csak ismételni lehet. Rossz hír ez az írói ösztöndíjjal külföldön tartózkodóknak, különösen azoknak, akik már felvették az új regényükre az előleget, hiszen plágiumgyanú miatt nemsokára kénytelenek lesznek mindent visszafizetni. Hamarosan a kiadók, a szerkesztők és az olvasók is rádöbbennek arra, hogy az újdonság, amire vágynak, már rég ott hever a polcukon. Kész van minden tanévnyitó beszéd, akadémiai székfoglaló, szerelmes vers, bevásárlólista és nekrológ. Lehet pihenni, íróbarátaim, kész vagyunk!


február 14. szerda
Nádasdy Ádám – Kókai Tünde

Nádasdy Ádám
ARCOMAT A SZÉLBE

Gyerekkoromban a nyarakat Agárdon töltöttem, ott volt házunk. A nagymama vezette a háztartást, etette a csirkéket, én meg nyaraltam vígan. Tízéves lehettem, amikor táviratot kaptunk, hogy menjek föl egy napra Pestre, egy külföldi nyaralás előkészítése miatt. A nagymama százszor elmondta, hogy nagyon vigyázzak, csak a kocsi belsejében üljek, a kocsiperonra ne menjek ki. Akkoriban a kocsik végén nyitott peron volt, amit egy felhúzható rácskorlát tett úgy-ahogy biztonságossá. Az utat Kelenföld és Agárd között már számtalanszor megtettem valamelyik nagyszülővel, csak a nagymama érezte úgy, hogy vészhelyzet van. Azt persze nem tudta, hogy a nagypapa ki szokott engedni a peronra, sőt néha maga is kijött mellém, és együtt élveztük a szelet, köpködtük a gőzmozdonyból kavargó kormot.

Ujjongott a szívem: itt a nagy alkalom, azt csinálok a vonaton, amit akarok! Amíg az állomáson vártunk, a nagymama beszédbe elegyedett egy ismeretlen hölggyel, magas, száraz úrinő volt, az egyik kisujja hiányzott. Addig beszélgettek, amíg a nagymama – legnagyobb megdöbbenésemre – rábízott a hölgyre, hogy vigyázzon rám a vonaton, ugyebár maga is Kelenföldig megy, drágám. Én próbáltam tiltakozni, hogy hiszen én már ezerszer…, de erre a nő, akit Irma néninek hívtak, leintett, hogy azt nem te döntöd el, kisfiam. Felháborító. Mit hadonászik nekem az ujjatlan kezével?!
Az utazás kínszenvedésnek ígérkezett. Irma néni mellett kellett ülnöm (eleve: ülni, micsoda hülyeség, az lányoknak való!), ő próbált velem beszélgetni, de olyan barátságtalanul válaszoltam, hogy egy idő múlva föladta, és a körülöttünk ülőknek azt mondta: „Kicsit kekk a gyerek.” Naná hogy az voltam.

Ekkor történt a csoda. Jött a kalauz, és kiderült, hogy Irma néni jegye nem érvényes. Éles vita alakult ki közte és a kalauz között. Megéreztem, hogy eljött az én pillanatom: Irma néni erkölcsi tőkéje a nullára apadt, nincs többé abban a helyzetben, hogy basáskodjon fölöttem. Se kisujja, se jegye. Kibújtam a kalauz háta mögött – Irma már nem törődött velem – és átmentem a következő kocsiba. Megálltam a nyitott kocsiperonon és a korlátnak dőlve, arcomat a kormos szélbe tartottam. Irma nénit nem láttam többet.


február 13. kedd
Bodor Ádám – Pogány Judit

Bodor Ádám
A falánk ötvenes és a fád pizzafutár

Csókolom. Egy Marguerita, kettő Quatro Formaggi. Három lepedő kilencnyolcvan.
Végre. Már úgy vártam. Jaj, hagyja, nem kérek vissza.
Ja.

Egy pillanat! Ez a Marguerita?
Ja.
Biztos? Nem mintha nem hinnék magának…
Ja.

Szóval ez… Mondja csak… Maga mindig ezt csinálja? Mintha már láttam volna valahol.
Ja. Tegnap is én hoztam.
Tényleg? Valahogy nem így nézett ki…
Ja. Biztos, a bomberdzseki volt rajtam. Esett.
Ez is jól áll magának.
Ja!

Siet?
Ja! Pofáznak, ha hidegen kapják.
Én nem fogok. De nem tartom fenn.
Ja.

Azért egy percre leülhet. Mondom, emlékeztet valakire. Arra a
tegnapira. Azt mondja, az is maga volt?
Ja.
Látom, ezt nézi. Idei dió likőr. Kíváncsi lettem volna, mit szól hozzá.

Ja.
Vagy inkább később?
Ja.
Csöngessen egyet jó hosszan, aztán két rövidet.


február 12. hétfő
Térey János-Jéger Zsombor

Térey János
Hegyestű

A hegy alján egy nagy, magányos csertölgy alatt állunk meg.
„Öleld csak át ezt a fát”, súgom Líviának.
„Minek?”
„Hogy élvezd, ahogy az energia átáramlik a testeden.”
„Semmi. Nem érzek semmit, Alex.”
„Zsibbad a kezed, és lüktet a lábad. Zsibbad a kezed, és lüktet a lábad!”
„Semmi, basszus, de tényleg semmi.”
Egy recés bazaltdarabra mutatok.
„Aki megpihen ezen a kövön, hamarosan minden betegségéből fölgyógyul.”
„Persze, hülyítsél csak.”
Rendületlenül folytatom.
„Kezdetben csak a betegeskedő helyiek jártak ide. Mindennap egy-egy órát üldögéltek a csodatévő köveken, hátha. Ugyanis a legenda szerint Jézus halála után Mária világgá indult bánatában. Amikor Monoszlóra ért, elfáradt, és megpihent egy kövön, amelyik megpuhult alatta, és megőrizte az alteste nyomát. Ezért tartják a helybéliek gyógyító erejűnek a követ és a környéket.”
Lívia gátlástalanul nevetgél rajtam.
„Ez az a kő?”, rúg a szikladarabba.
„Talán – mondom csalódottan. – Nekem így mesélte öregapám.”
„Ezt adta be neked.”
„Amúgy szerintem már nincs meg az a kő, szétülték a zarándokok.”
„Te hiszel ebben az egészben?”
„Szeretnék.”
„Hát ez az. Ez a szeretnék.”


február 11. vasárnap
Kun Árpád-Für Anikó

Kun Árpád:
Egy képlet

A fiatal Albert Einstein két év megfeszített munkával, több ezer lépcsős matematikai bizonyítás után elérkezett az emberi tudás végpontjára. Olyan képletet talált, amely egzakt módon kifejezi a lélek halhatatlanságát. Eszerint a lélek halhatatlansága (aeternitas: E) megegyezik az emlékezet (memoria: m) és a gondolat (cogitatum: c) négyzetének szorzatával, azaz:
E=mc^2
Leszámítva egy vallásos fellángolást kiskamaszként, Einstein meggyőződéses materialista volt. A képlet kiforgatta önmagából. Napokig csak feküdt, bámulta a plafont, végül az egész bizonyítást elégette. Úgy döntött, újrakezdi a legelejétől. Csak akkor fogadja el, ha megint ugyanoda jut.
Az újrakezdésből 1905-ben négy dolgozat született, amelyek jelentősége miatt azt az évet a fizikusok a csodák évének hívják, de amelyek közül egyikben sem jött ki újra az eredeti képlet. Viszont a negyedikben Einstein ötletként felhasználta. Eszerint a test energiája (E) megegyezik a tömegének (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával, azaz:
E=mc^2


február 10. szombat
Péterfy Gergely – Zsigmond Emőke

Péterfy Gergely
Azok a boldog nyolcvanas évek

– Emlékeztek? – kérdezi a pipaszárlábú úr, miközben eukaliptuszolajat csepegtet a szaunakanálba és lassan az izzó kövekre lötyböli a vizet – emlékeztek? Ötven forintból be lehetett rúgni!
– Mikor? – kapja föl a fejét a festett hajú taxisofőr.
– A nyolcvanas években – fejezi be a lötybölést a pipaszárlábú, és törölközöjét forgatva szétteríti a szaunában a gőzt.
– Soha nem lehetett ötven forintból berúgni – legyint a festett hajú.
– Dehogynem – mondja a pipaszár lábú. – A Körúton például a izében, na, a Pipacsba én minden este egy ötvenessel mentem le.
– Milyen Körúton? – kérdezi a sarokban ülő hölgy, aki nem visel fürdőruhát, csak egy hanyagul magára csavart szaunalepedőt, ami időről időre szétnyílik, és ilyenkor a két úr gyorsan odapillant.
– Hát a Lenin körúton- mondja a pipaszárlábú, és leül.
– Jó ez a menta – mondja a festett hajú, és mélyet szippant az izzó levegőbe.
– Melyik részén? – kérdezi a hölgy.
– Minek melyik részén?
– A Lenin körút melyik részén?
– Hát ott valahol a izénél, na, a Balahánál.
– A Pipacs? A Pipacs nem ott volt.
– Tényleg nem ott volt – mondja a festett hajú úr és reménykedve pillant a fürdőlepedőre. – A Pipacs Budán volt. Mégpedig meg is mondom neked hol, a Délivel szemben. Srégen.
– Neeeem – mondja a hölgy. – Az a Pingvin volt. Amire te gondolsz, az a Pingvin volt. És tényleg olcsó volt.
– A Pingvin. A Délinél. Kizárt – szuggerálja tovább a fürdőlepedőt a festett hajú.
– Mondom én, hogy a Pipacs volt – áll fel ismét a pipaszár lábú.
– A Pingvinben játszott az a hosszú hajú zenész. Aki aztán lelőtte magát.
– A Mary Zsuzsi.
– Neeeeeem – mondja a hölgy és felhúzza a lábait a padra. – Egy srác.
– Akkoriban mindenütt zene volt. Élő zene – mondja a festett hajú és előbbre hajol.
– Ja. Azok voltak a szép idők.
– Kértek még egy kis eukaliptuszt? – kérdi a pipaszár lábú, és meg sem várva, hogy a többiek válaszoljanak, gondosan kiszámolja a cseppeket a kanálba, és az izzó kőre önti. Felcsap a tüzes gőz. Felsóhajtanak.


február 9. péntek
Márton László – Nagy Zsolt

Márton László
Tájak értékelése

Egy-egy tájhoz, például az Usedom nevű balti-tengeri szigethez egy útikönyv szerzője egy számot jelölhetne ki értékelés gyanánt, legyen az, mondjuk, 666. Egy hasonló jellegű, de nagyobb szabású táj, például Sylt szigete a 6666-os számot kapná, egy rokon jellegű, de kevésbé nagyszabású a 66-osat. Panoráma nélküli zárt vidékek értékelése az 5-ös számra épülne. Tenger nélküli panoráma (Kárpátok, Alpok) a 4-esre. A Duna-delta, nádrengetegeire való tekintettel, a 3333-as számot kaphatná, a Luxor környéki egyiptomi táj a 33333-asat. Az egy vagy több számjegy után következő nulla jellegtelen, sivár tájékot jelölne. A 2-tes szám nagy kiterjedésű tűlevelű erdő jele volna. A szám melletti csillag elhagyatottságot fejezne ki, érintetlen természetet, emberi település nélkül. Egyetlen csillag, számjegyek nélkül, a sivatagot jelentené. Ha tehát a 8-as a nagy távlatokat, a sokszínűséget, a változatosságot, a nagyvonalú formákat, a szemlélő elbűvölését jelentené, és ráadásul az erdő, a mező, az álló- és folyóvizek együttlétét is kifejezné, nem szólva arról a lehetőségről, hogy hozzáadhatnánk a 7-es számot is, amely tiszta vizű tavakat jelentene sok teknősbékával, akkor a számok révén a tájak szemléletesen és hitelesen volnának jellemezhetők.
Magyaroszág fővárosa, Budapest a nem túl távoli jövőben egy 98765-ös tájjá fog alakulni, a számok után egy csillaggal. Addig akár guggolva is kibírjuk!


február 8. csütörtök
Kemény István-Tenki Réka

Kemény István
Tanács

Mindenki számtalanszor tapasztalhatta már, hogy az aszfalt repedezett és púpos. E jelenség oka nem más, mint az aszfaltozók középszerűsége. Ezek az emberek, akiknek már régóta semmi nem jut eszükbe az aszfaltról és az aszfaltozásról, tehetségük hiányát a szakmaiság mítoszával álcázva éberen őrzik pozícióikat azokkal szemben, akik új színeket, lendületet, mélységet vihetnének az aszfaltozásba. Az aszfaltozók szűk körébe bejutni – mintegy az utcáról – szinte lehetetlen, természetesen néhány protekcionált személy kivételével, akik előtt társadalmi helyzetük és ebből eredő kapcsolati tőkéjük nyitja meg az utat. De a többség nem is álmodhat ilyesmiről: bárhol és bármikor (legyen az akár negyvenfokos kánikula) kerül közönséges nő vagy férfi fortyogó aszfalt közelébe, mindig találni fog körülötte aszfaltozókat, akik nem engedik hozzáférni. Tanácsot adni nehéz. Igazából csak két dolgot tehetsz, ha aszfaltozáshoz érzel tehetséget: hagyd ott őket mosolyogva és aszfaltozz fejben, vagy pedig egyszerűen engedd el az aszfaltozást. Foglalkozz művészettel vagy tudománnyal.


február 7. szerda
Kukorelly Endre-Epres Attila

Kukorelly Endre
A tökéletes mink

Egyre tovább jut, míg el nem érkezik a rúzsig. Mari szerint a pénzes, trendi nők annak örülnek a legjobban, ha a karácsonyi családi vacsorán váratlanul észreveszik és felismerik új, dögös Michael Kors táskájukat. A csajok szerinte nem csak királylányok, punk-rock vagányok vagy feleségek akarnak lenni, hanem kémnők is. Mari minden reggel más külsővel jelenik meg, lehetőleg senki ne sejtse, hogy a tegnapi és mai ugyanazt a titkosügynököt takarja. Ha a tegnapi irodai kombináció frufru, null smink, bakancs volt, akkor a mai bevásárláshoz full sminket, hajpántot és tűsarkút vesz. Kettős átverés, mert ugye ki az a hülye, aki így megy bolti bevetésre. Az alaptörvény festményei tulajdonképpen tetszenek neki. Szocreál retro, mondja, és megnézi még egyszer. Megnézi harmadszor. Megnézi negyedszer. Top képek a következők: Új alkotmány születik, ezen még Orbán is látszik a tömegben. A póznán őshonos magyar állat, a gekkó. Az első világháborúban vidámak a színek, élénk minden, az ember jókedvre derül tőle. Szerinte a Lovasroham viszi el a pálmát, Sárkányölő Szent Police, ezen sokáig csodálkozik. Amikor alkalomra csillogó szemű szeretne lenni, akkor az Ilcsi néni féle Bagzó Macska vitalizáló szemcseppet használja.


február 6. kedd
Darvasi László – Szandtner Anna

Darvasi László
Férfit enni

Jó napot kívánok, nevem, mindegy. Aranka. Amál. Legyen Marika. Mária! Sok szeplővel! Ma délután kettőkor megettem egy férfit. Elmondom, hogy ne higgye senki, ez olyan egyszerű. A férfi rágós, zsíros, inas, mócsingos, vagy közben, tehát amikor késsel és villával, vagy mint egy szendvicset, egy izmos, okos Hammmmburg, King Feri, izeg-mozog. Zsupsz, ki vagyok én! Ollalá. Kiugrik az ember szájából. Alig kóstoltad, elszalad.

Na, a magyar férfi. Ettem már svédet, hideg. Az olasz kagyló. Az angol, yes, yes, aj em Bond. Gond Jenő. Ó, a német… dőneres. A francia homár. A zsidó. Mennyi fűszer, édesapám. Modern, úgy egzotikus. A férfi gyakran elrontja az ember, úgy értem, az én gyomromat, senkinek nem kívánom, olyan rosszul, mint egy magyar férfitől lenni, forog a világ, ringlispil, szellemvasút, lett bennem egy falusi dodzsemparti, édesapám, a Lajos traktorral jött lánykérőbe, de szó se róla, csillogó öltönyben volt. Verszaki, panoráma nyakkendő, aztán meg kibérelte benzinkutat, mindenki annyit locsol, amennyit akar, kérsz tüzet, ó, bébi.

Férfit enni feladat. Jó, jó, nőt enni sem leányálom, a nő szeret megakadni. Se föl, se le, évekig ugyanott, ugyanúgy, hallottam ilyet. Addig eszed, eszegeted, míg teherbe nem.

A férfi mindig kellékkel jön, azt mondja, ez itt pénz, sok pénz, sabadaba, evribadi denszing kvín, egyem meg vele együtt. Cukorbaját, szívritmuszavarát, bankhitelét egyem. Válás után van, ekkora őzikeszemek, nézzek rá, rágjam óvatosan, az ott a felesége, az kedves anyósa, azok a gyerekei, szegénykék. Hoztam a magammal a két kis árvát, baj-e, ha őket is. Egyem meg Petikét, a Verocskát, tincs, copf, lego, elemes bőgő dömper, a plezúr ne zavarjon, az óvodai dadus erősen fog. Ja, bocsánat, van itt egy világháború, egyem meg vele az összes bombát, közelharcot, frontot, reméli, nem gond. Egy láda dögcédula. Finom. Miért lenne, jobb az atom bent, mint kint. Ez itt, kérlek szépen, egy templom. Kenjem föl szépen rá, és úgy. Vagy szögezzem, oda előre, úgy. Egyek, na. Jó étvágyat.

Vannak olyan férfiak, akik meggondolják magukat. Oké, rendben, nem gond, katonázz el, csillagom, két pofával, nyeljél, eméssz, eméssz, aztán. Félúton vagy hol visszajönnének. Ácsi, bocsánat, eltévedtem. Nem ezt akartam. Volt hogy visszajött. Meg volt rágva, mégis. Ő akarta. Tárom kezeimet. Na, de a mai férfi. Az hogy volt. Úgy volt, hogy ő is evett. Engem. Én őt, ő engem. Megettük egymást, mint halak a kapitalizmusban. Szőröstől bőröstül, múlt, jelen jövő, minden bent van. Én benne vagyok, ő bennem. Két kicsi aranysügér. Na. És most emésztünk, evribadi denszing kvín. És most nekem, de szerintem neki is, jó. Férfit enni jó.


február 5. hétfő
Grecsó Krisztián – Kerekes Éva

Grecsó Krisztián
800 karakter a szerelemről

Az eget nézik, a színház fölött, mintha függönyt húznának félre, derül, a fiú hirtelen lép mellé, „gyere!”, mondja és történik valami, a lány először el sem hiszi, nem érti, mi ez a durva, hideg valami, majdnem elrántja a kezét, de a durva hideg valami, szerencsére jól megmarkolja, „gyere!”, mondja a fiú, de nem megint, ez még ugyanaz a pillanat, csak nagyon sokáig tart, elindulnak, egymás mellett, nem nagyon szorosan, de eléggé, közepesen szorosan, a válluk néha összeütődik, és az ujjaik is úgy fonódnak egymásba, nem nagyon szorosan, de eléggé, közepesen szorosan, s a lány most nem mer semerre se nézni, nehogy elmúljon ez a dolog, ami annyira jó, hogy már félni kell tőle, félni, hogy baj lesz belőle, de még annál is jobban attól, hogy egyszer vége lesz annak, hogy ez a fiú fogta a kezét.


február 4. vasárnap
Szvoren Edina-Novkov Máté

Szvoren Edina
Több kéz, mint asztal

Egy költő barátomnak szép felesége van – meséltem valakinek, aki már révbe ért, ezért nem érdeklik a szerelmi csatározások –, aztán elmotyogtam pár sort a költő egyik emblematikus költeményéből. Korábban ez a nő másmilyen volt. A vonásai most fanyarabbak, mint az előtt, hogy a költő barátom belészeretett, mondtam, és feltartott mutatóujjal idéztem egy passzust párrímes, soráthajlásos művei egyikéből. Tudnivaló, hogy néha kocsmázni jártunk: olyankor ez a nő úgy ivott, mint az elkárhozottak (idézet). A költőnek van egy rovarkutató cimborája, akivel úgyszólván semmiben nem értenek egyet: papi nőtlenségről, nevelő célzatú pofonokról vitáznak. De hát ez a költő nagy lélek. Egyszer azt mondta nekem: látta, hogy a felesége az asztal alatt kezében tartotta a kezem, aztán elszavalta legharciasabb kötetének legszelídebb költeményét. Azt is mondta, hogy neki mindegy. A rovarkutató egyszer az asztal alá nézett, majd felolvasott valamit akadémiai dicsérettel jutalmazott munkái egyikéből – in Dicső György (szerk.): A Bodrogköz rovarállománya, 1983. A kocsmázásnak vége, írta a feleség egy méltóságteljes levélben, amiről óhatatlanul eszembe jutott a költő legméltatlanabbul mellőzött verseinek egyike. Több kéz, mint asztal, vigasztalt a révbe ért ismerősöm. (Szegénynek ikrei születtek. Azzal henceg, hogy ha kialvatlan, képes a költő finnre és albánra fordított költeményei modorában beszélni.)


február 3. szombat
Hamvai Kornél-Mácsai Pál

Hamvai Kornél
Incidens

A tarantói Paganini-koncert 4. percében, a hegedűszóló ötödik ütemének egyvonalas gisz hangjánál a szólista húrja elpattant. Megálltak. A közönség tapssal jutalmazta, hogy az első hegedűs felállt, és átnyújtotta a szólistának a hegedűjét. A szólista mély főhajtással, mosolyogva köszönte meg. Várt még egy kicsit, amíg az első hegedűs átveszi a hegedűt a mellette ülőtől, és azután a többiek pultról pultra a magukét előreadják – majd attól a gisz hangtól folytatta, ahol abbahagyta. A közönség a bennfentesség mámorával figyelt tovább. A hegedűsök utolsó pultjában Truffaldino Battocchio hangszer nélkül maradt. Nem tudta, levegye-e a szemüvegét, becsukja-e a kottát. Nem tudta, merre nézzen. Nem tudta, hallatszik-e, hogy ő nem játszik. Nem tudta, van-e, aki a nézőtérről őt nézi most: hogy nem játszik, hogy hogy nem játszik. Hirtelen azt sem tudta, a saját hegedűje kihez került végül. Szégyellte magát. Azért is szégyellte magát, mert érezte, hogy elönti a gyűlölet.


február 2. péntek
Egressy Zoltán – Bíró Kriszta

Egressy Zoltán
Fagy

Szemtanúk szerint a szerelmem egy zúzmarás, téli éjszakán, Amszterdam valamelyik havas parkjában, szemellenzős, kék sapkájában lassan levette tőlem kapott szarvasbőr kesztyűjét, kabátja belső zsebéből elővette a töltőtollát, és egy ültő helyében harminckét oldalt írt tele tudományos feljegyzésekkel. Reál irányultságú tanulmányokat soha nem folytatott, füzet is csak azért volt nála, hogy a szakítólevél piszkozatát elkészíthesse. A jegyzetekből nem értek semmit. Állítólag a relativitáselmélet továbbfejlesztése. Megállapítja, bár semmivel nem bizonyítja, hogy a térnek súlyos tömege van. Ismerem reszketeg írását, ilyen határozott betűvezetésre korábban nem volt képes. Nem szakított velem, ennek örülök. Leírta viszont, hogy űr nincs. Ezek az utolsó szavai. Azt írja, űr, mint olyan, nem létezik.


február 1. csütörtök
Cserna-Szabó András – Csákányi Eszter

Cserna-Szabó András
ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN

A Szegedi III-as számú Belgyógyászati Klinika betegvárójában egymás melletti széken foglalt helyet K. László 47 éves olvasó (193-as sorszámmal) és R. Sándor 27 éves totózó (215-ös sorszámmal). K. László – hogy a szinte végtelennek tűnő várakozási időt színesebbé tegye – azt kérdezte székszomszédjától, hogy szerinte hol a helye a posztmodern prózának a magyar irodalomban.
„Ott, ahol tavaly, tödd anyádba!” – mondta rezignáltan R. Sándor, majd közelről mellbe lőtte riasztópisztolyával a kérdezőt.
A Szegedi Klinika sajtószóvivője (S. Dóra, 32) hangsúlyozta: a sajnálatos eseménynek is volt pozitív hozadéka („öröm az ürömben” – mosolyodott el S. Dóra), hiszen K. László az incidenst követően azonnal sorra került, R. Sándor pedig megkaparintotta a földön elterült, majd az orvosi szobába vonszolt áldozat székre esett 192-es sorszámát.


január 31. szerda
Tóth Krisztina – Ficza István

Tóth Krisztina
Vidéki élet

Egy budapesti villanyrendőr, közkeletűbb nevén jelzőlámpa a Thököly út sarkán lekötötte magát a vezetékről és elhagyta addigi tartózkodási helyét. A szemtanúk szerint egyenesen a Stadionok buszpályaudvar felé indult el a Stefánián. A járókelők megfigyelték, hogy a piros jelzésnél mindig megállt, ami a későbbi tárgyaláson enyhítő körülménynek számít majd, hiszen maradt benne némi kollegialitás.
Az elfogott villanyrendőr vallomásában makacsul tagadja, hogy a Soros-terv részeként zavart akart volna kelteni. Mint kifejtette, csak a Volán pályaudvarra akart eljutni. Úgy érezte, nem szeretne többé villanyrendőrként dolgozni, és pályáját villanypásztorként kívánta volna folytatni a nyugdíjig. Mint mondta, egyszerűen csak vidéki életre vágyott.
A villanyrendőr jelenleg előzetes letartóztatásban van, megbánást nem mutat, további kérdésekre nem válaszol, csak sárgán villog.


január 30. kedd
Jászberényi Sándor – Csuja Imre

Jászberényi Sándor
Verébfióka

A betegek már kint voltak az udvaron, és a foglalkozást várták. A fiú a kórteremben borotválkozott, amikor belépett az orvos.
„Na jön?”
„Egy pillanat.” – felelte a fiú.
„Ne hagyja ott a pengét.” – mondta az orvos. A fiú felvette a borotvát a mosdókagylóról és az orvos kezébe adta. Az a fehér köpenyének a zsebébe süllyesztette.
„Ez az utolsó napja, hogy érzi magát?”
„Jól. Egy kicsit ideges vagyok.”
„Ez teljesen normális. Minden rendben lesz.”
Kiértek a kórház kertjébe. Leültek a fűbe a többi beteg mellé. A betegek az egyik platán tövét bámulták. Egy verébfióka ugrált a fa tövében, és kétségbeesetten csivitelt.
„Nem mi csináltuk doktor úr, a kismadár már itt volt, amikor kijöttünk.” – mondta az egyik ötven körüli beteg.
„Tudom. Kiesett a fészekből. Előfordul az ilyen.”
„Én fel tudok vele mászni a fára és visszatenni.” – szólalt meg egy másik.
„Maga csak ne másszon sehová. Az balesetveszélyes.”
„Akkor mit csináljunk?”
„Semmit. A szülei majd érte jönnek és elviszik. Nem érezhetik rajta az emberszagot, mert akkor nem ismerik meg.”
A csoport végül abban maradt, hogy fűből kis fészket készítenek a kismadárnak. Mindenki gyűjtötte a füvet. Zsemlét vacsoráztak mackósajttal és tévépaprikával. Aztán gyógyszerosztás, bámulták a tévét. Jött a lámpaoltás. Hallgatta a többiek nehéz légzését. Megrázták a vállát.
„Valaki keresi.” – mondta egy ápoló.
„Jöjjön velem.”
Az apja állt a recepciós pultnál. Hideg kék szemével végigmérte a melegítőnadrágos fiát.
„Hoztam neked pénzt.” – mondta.
Egy borítékot vett elő és odaadta.
„Megkaptátok a levelemet?” – kérdezte a fiú.
Leírta benne, hogy mikor engedik ki az addiktológiáról.
„Meg. De szeretnénk, ha még nem jönnél haza. Anyád miatt. Azért hoztam a pénzt, hogy ki tudj venni egy albérletet Pesten.”
„Köszönöm.”
„Ez csak természetes. Mennem kell, indul a vonatom. Szervusz”
„Szervusz.” – felelte a fiú.
Az apja elment, ő lefeküdt. Kibámult a nyitott ablakon. Tekintetével azt a helyet kereste, ahol a verébfiókát találták délután. A kismadár még mindig ott volt.


január 29. hétfő
Háy János – Dóra Béla

Háy János
Nemzeti dal

Az én hazám az, ahol megszülettem.
Az én hazám az, ahol a szüleim élnek.
Az én hazám az, ahol iskolában járok.
Az én hazám az, ahol a munkahelyem van.
Az én hazám az, ahol a családom él.
Az én hazám az, ahol beállítják a gyógyszeremet.
Íme, hát megleltem.
A föld befogad, akár a persely


január 28. vasárnap
Máthé Zsolt – Máthé Zsolt

Máthé Zsolt:
Mialatt születik

I.
Apa
Azt üzeni, hogy ha elfelejtette kivenni a fagyasztóból a csirkecombot, légy szíves vedd ki, és tedd egy tálba a pulton. Anyós
Nem felejtette el.

II.
Apa
Bement a szürke ajtón.
Anyós
Ott van már az orvos?
Apa
Most bement valami orvosnak tűnő fiatal férfi.
III.
Anyós
Még nem tudsz semmit?
Apa
Bent vagyok!
Anyós
Amint változás van, írj.

IV.
Apa
Bő egyujjnyi.
Anyós
Jó, mindenre figyelj!

V.
Apa
Kétujjnyi.
Anyós
Szépen alakul.
Apa
Kapott infúziót, mert rég volt vacsora.
VI.
Apa
Kicsit lelassult a dolog.
Anyós
Nagyon elfáradt?
Apa
Szerintem igen.
Anyós
Bátorítsad!
Apa
Háromujjnyi lett, szólnak az orvosának.

VII.
Anyós
Mi van?
Apa
Oxitocint kap.
Anyós
Nem tudom mi az, de biztosan kell.
Apa
Fájáshatékonyság-növelő.
Anyós
Közben én is utána néztem.

VIII.
Apa
Négyujjnyi.
Anyós
Hamarosan meg lesz.
Apa
Le fogok merülni.
Anyós
Nála biztosan van töltő.

IX.
Apa
7:37-kor 3310g 55cm. Persze, hogy volt nála töltő.


január 27. szombat
Bán Zsófia – Takács Nóra Diána

Bán Zsófia
NAGY ŐSZI ZAVARGÁSOK

Az egész város felbolydult. Reggel, a hétórás hírekben bemondták, hogy aznap indulnak a hónapokkal korábban beharangozott Nagy, Őszi Zavargások. Sós Lajos, kisegítő tereprendező borotválkozás közben mindennap meghallgatta a híreket, melyek nyugtatólag hatottak az idegeire.A Rádióban mindig csupa jó hírt mondtak, csak úgy sugározták az optimizmust, az RH pozitívat és a csít. Így mire Sós Lajos beért a munkahelyére, már tele volt jobbító szándékkal, tenniakarással. Egyszer ő is szeretett volna bekerülni a hírekbe! Elhatározta, hogy munkaidőn kívül, ő is részt vesz a meghirdetett zavargásokban. Csak azt nem tudta, hol és hánykor lesznek.. Kérdezte a hentestől, a péktől, a postástól: kérem szépen, hol lehet jelentkezni a zavargásokra? Hol, hol? És hánykor kezdődnek?? Addig-addig kérdezgette, míg végül bevitte a rendőr. Így kezdődtek a Nagy Őszi Zavargások. És így nem került be szegény Sós Lajos a hírekbe.


január 26. péntek
Parti Nagy Lajos – Patkós Márton

Parti Nagy Lajos
Előrébb vagyunk

Mindegy melyik lánc, a kard fényesebb. Reggel van, magamból alig kikászálódva nem festek jól. Elakad, rángat a kocsi kereke. Veszek nutellát, kekszet, s négy üveggel a borból, amit szeretek. Ritkán kapni, magánügy, nyuszika, bazmeg a fűnyíródat. Először a kekszet rakom ki a tikkelő gumicsíkra. Van egy öntőforma, aki beleillik, pénztárosnő lesz belőle a földön. Hogyha a hold rá fátylat ereszt. A borból elég lesz egy is, mondja. Ezt hogy érti? Hogy elég abból egy is. Hé, motyogom, de nem hallatszik. Mi van már? Rendelet van, hogy fejenként egy bort szabad? Vagy látszik, hogy alkesz dolóresz? Nem tűnök 18 évesnek? Már sose? Anyám vagy? Nagyvécézni fog kellenem. Ha letegezném, segítene? Elég egy, ha egyformák, mondja, beütöm, beszorzom, mindjárt előrébb vagyunk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s