Ritkán álmodom

Nincs könnyű dolga annak, aki szeretné meggyőzni a hallgatóságát, hogy érdemes elolvasni egy kétszáznyolcvan oldalas regényt. Kezdi  a minap valaki, csak abban a cikkben Proustról volt szó. Mert ugye olyan hosszú, és papír, és kinek van erre ideje? Azért én mégis megpróbálom. Szabó Magda, Az ajtó című könyve olyan olvasás élményt nyújt, melyet hiba lenne kihagyni.

Az a jó történet, melynek sorai és képei sokáig a fejünkben motoszkál. Az ajtó sorai és egy-egy gondolat foszlánya, teljesen váratlanul jutottak eszembe, és mindig erős érzelmeket váltottak ki bennem.  Részben, mert ha az ember felfedezni vél a saját életében hasonló karaktert, vagy történést, akkor már azért is elolvassa, részben pedig azért, mert ez egy olyan könyv – ettől függetlenül -, melyet nem lehet letenni. Az én karakterem nem egy regény hőse, hanem a lehető legvalósabb, és ettől éppoly tragikus. „Megváltoztatta, ahogyan a saját életemet értelmezem”. Ez talán erős kijelentés, de kétségtelenül örök érvényű az a megállapítás, hogy azok az igazán jó történetek, amelyek gondolatokat indítanak el bennünk, és  általuk felismerjük a tanulságot.

Nyár volt talán két héttel a születésnapom után. Egy idegen hang szólt ki a telefonból, mely segélykérés borzongató kötelességet rótt rám. Akkor még nem tudtam, hogy milyen nyomot hagy majd ez az eset bennem. De ahogy haladtunk az időben, és én elkeseredettségem, és lelkiismeret-fúrdalásom enyhítésére próbáltam gyógyírt találni, akkor jött ez a könyv.

Párhuzamos karaktereket nem nehéz találni. Sokszor bele tudjuk magunkat képzelni egy regény, vagy történet hősének karakterébe, sőt sokszor sorsközösséget is tudunk vállalni, vagy magunkat emelni egy olyan karakter szintjére, ahová mi vágyunk. Én nem akartam mást, csak a saját fájdalmamat kimondani, és valahogy letenni magam elé, hogy mehessek végre tovább.

Ritkán álmodom

Szabó Magda életművének darabjait 2016-ban kezdte újra kiadni a Jaffa Kiadó.  És milyen jól tették. Már a címválasztás is egy kicsit összezavart, miért ad valaki olyan címet egy regénynek, mely annyi esetlegességet mutat? Ritkán álmodom, kezdi a szerző. Az időben túlhaladva, a könyv cselekményét előhozva kezdi el a történetet.

Az én álmaim hajszálra egyforma, vissza térő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom.

“Hogyan fér el egyetlen életbe ennyi élet, nem tudom?”

A szerző bűntudata végigkíséri a történetet, mely abból az egyszerű cselekményből indul ki, hogy nem elpusztítani, hanem megmenteni akarta főhősét. A szimpatikus karaterek kulcsfontosságúak egy jó történetben, kell hogy legyen szereplő, akivel együtt érzünk, és ezáltal nekünk szimpatikus. De ebben a regényben a fő karakter kíméletlen, sőt megkockáztatom, néha olyan gonosz húzásaival bántja halálra a körülötte lévőket, hogy szinte dühösek vagyunk rá. Az idő kulcsfontosságú  a regényben, hiszen Emerenc a történet főhőse folyton az idővel küzd. Azt nem tudni, hogy miért vállalja ennyire túl magát, takarít, havat lapátol, főz, mos, mindenkinek a segítsége, ahogy a szerző írtja,“hogyan fér el egyetlen életbe ennyi élet, nem tudom?”

Nekem mindig fontos volt, hogy átéljem azt, hogy aki közelebbi kapcsolatban van velem, éreztesse, hogy örül mikor újra találkoztunk.  Próbáltam magamat megnyugtatni, hogy tesssék Szabó Magda is talált egy olyan embert, akivel hasonlóan nem boldogul, mint en a nagymamámmal. A karakter ugyanaz, agyonhajszolt, csodálatos nő, akinek az lett a veszte, hogy kimozdították a megszokott, biztonságot nyújtó közegéből.

“Kizárja otthonából a világot”

Bevallom volt egy pont a könyvben, amikor azért olvastam tovább, hogy végre kiderüljön a cselekmény következő kockája. Bár Emerenc karakterét remekül kidolgozta Szabó Magda. A többi karatert csak épphogy említi, ilyen Sutu, Adél, vagy Magda férje. Cselekményről cselekményre egyre beljebb jutunk a főhős életében, és egyre jobban megismerjük tragédiáit. Az elvesztett testvérét, gyermekét, családját, vagy éppen azt, ahogy a szerző írja, azt a “szabályosnak igazán nem nevezhető tünetet, hogy kizárja otthonából a világot.”

Szabó Magda úgy formálta karakterét, hogy benne mindenki megbízzon, de ő senkiben sem teljesen. Emerenc teljes egészet senkinek nem adta oda önmagából. Az egész történetet végig kísér egy titok, melyet úgy őriz a főhős, hogy élete árán inkább a sírba viszi.  De nem így lett. A történet tetőpontja egy drámai fordulattal, és szerencsétlenül alakult helyzetek sorával szinte véget is ér, majd a végkifejlet, az örökség, melyet annyira őrzött a néhai főhős végleg porrá hullik.  De “nem hal meg olyan könnyen az ember, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, mégegyszer buta lehetne, tök buta.”

 

 

Ritkán álmodom” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s