Lányok csöndje: félelmetes, élénk és nyers

Ki tudja azt elképzelni, hogy nincs semmije? Csak úgy, a maga egyszerűségében, megalázottságában, elvesztve minden hitét, emberi, női, gyermeki minőségét, és minden belső meggyőződését. Minden nap, ahogy egyre erősödik a félelem, úgy gyarapszik a fájdalom.  Nincs semmije. Csak fájdalom, és félelem van, és soha többé nincs normális önképe. Jennie Melamed Lányok csöndje című könyve megmutatja, hogy hogyan lehet így élni.

Az ember szeret kukucskálni, mégha azt történeteken, filmeken, vagy könyveken keresztül is teszi. Éppen ezért az önéletrajzi ihletésű, és az erotikus könyvek valamennyiünk érdeklődését felkeltik. De ez a könyv, ezek közül egyik sem. Még érdekesnek sem mondanám, ha csak nem abból a szempontból, hogy minden jóérzésű ember elborzad, ha belegondol, hogy ez a történet a valóságban játszódik.

A cselekmény kényszeres és nyugtalanító, bár nem éreztem, hogy egy igen erősen megtervezett vonalvezetés alapján haladó story lenne. Mégis napok óta próbálok szabadulni a történettől, de nem nagyon sikerül. A szerző egyébként doktornő, aki a washingtoni egyetem doktori munkája során a gyermekekkel való visszaélés (abúzus) kérdését vizsgálta. Az Atheneum kiadó tavaly indította útjára az “Okoslányregények” -sorozatot, mely kapcsán tulajdonképpen lányregény zsánereket állít feje tetejére valamennyi szerző. Tavaly beszélgettünk Mona Awad Antilányregénye kapcsán, most pedig itt ez a történet, Jennie Melamed: Lányok csöndje.

Képzelj el egy szigetet, melyről túl sokat nem enged megtudni a szerző. Ott élnek szinte teljesen elzárva, biztonságos tudatlanságban ennek a szigetnek a lakói. Az írónő egy év történetét meséli el, bemutatva azt a négy fő karaktert, mely kislányok szemén át megismerhetjük az életet a szigeten, és a saját törvények alapján működő közösséget.

A könyvben szemben áll egymással a közösség által létrehozott nemszabályok betartása, valamint az álerkölcsösségre nevelés, a 13-14 éves kislányokon elkövetett szexuális erőszak kérdésével. A sziget szabályai alapján, melyet mindenki kérdés nélkül elfogad, ha már nincs szükség az idősebb generációra, mert haszontalanok a közösség számára, mely ebben az esetben 40 év körül van (!), akkor megölik őket.

” Mrs Balthazár már meglehetősen öreg – negyvenes évei közelében jár..”

Az anyák pedig készítik a következő generációt az életre, hiszen már kisgyermek koruktól fogva kötelező részt venni a kislányoknak egy-egy szülési szertartáson, hogy járják az élet iskoláját. És ha ez valamiért nem tetszik a gyermekeknek, vagy teljesen normálisan rosszat álmodnak tőle, vagy egyáltalán nem tudnak aludni, akkor bevehetik az altatót, amitől minden rendbe jön.

“Az emberek azért élnek, hogy újabb emberek szülessenek a világra, majd amikor haszontalanok lesznek, meghalnak, hogy átadják helyüket még több embernek.”

A nők pedig, ha megszülték gyermekeiket, és teljesítik kötelezettségüket, mely nem áll másból, mint férjük kiszolgálásából, hiszen egy nő a férje segítője lesz, akkor férjeik lecserélhetik feleségüket, akár kislányaikra.

A könyvben előkerül a felnőtté válás félelmétől való küzdés kapcsán az anorexia kérdése, és az anya-lánya kapcsolat problámája is. Mivel a kislányoknak ha tetszik, ha nem, idő előtt fel kell nőniük. A termékenység nyarának definiált szertartáson, mely tulajdonképpen egy csoportosan elkövetett szexuális erőszak, minden kislánynak túl kell esnie az első menstruáció után.

Bár nehéz elképzelni, de mindezek ellenére  a gyermekek – bár hallgatnak a sérelmeikről, félelmeikről, és takargatját lila foltjaikat, melyek a mindennapos bántalmazás eredményeként díszítik a testüket -, egészen “normálisan” élik meg gyermekkorukat, és közösséget alkotnak. Olyan közösséget, ahol nyaranta farkastörvények uralkodnak. Mivel mint a vadállatokat, minden nyáron kiengedik őket a szabadba, és ott nincsenek szabályok. A sárban csúszva verekednek, küzdenek az életben maradásért, valamint a gyermekek között lévő hierachiai lépcsőn való elhelyezkedésért. Úgy hiszik, hogy ez a normális. Aztán egyik nap Amanda úgy dönt, hogy elhagyja a szigetet, és a kislánynak ez lett a veszte. Nem sokkal később holtan találják a parton.

“Elmegyek, és nem érdekel, hogy mit kell tennem ezért. Ha ölni kell, ölni fogok.”

Azt hiszem, hogy a könyvnek ez az egyik csúcspontja, vagy leginkább az a pont, ahol a szerző kiutat keres a problémából. Persze a halál maga nem kiút, de van úgy, hogy sajnos előfordul, hogy ezt az utat választja egy abúzált gyermek, írja a szerző.

A könyv egyik fő tanulsága, melyre nyiltan hívja fel a figyelmet, hogy a szexuális abúzusnak rengeteg formája létezik, a szexualizált légkör megteremtésétől a valódi közösülésig,  az elkövető pedig minden esetben hatalmi pozícióban van a gyermekkel szemben, és ezzel a hatalommal él vissza. A gyermekkori szexuális abúzus súlyos és tartós károkat okoz, ez a történet pedig félelmetes, élénk és nyers.

kép forrása: szembetuno.blogspot.hu

Lányok csöndje: félelmetes, élénk és nyers” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s