Tényleg nem lehet megmenteni az irodalmat?

Egy érdekes felvetésre bukkantam a metazin.hu oldalán, mely azt fejtegeti, hogy kell-e egyáltalán irodalomoktatás? A cikkben írnak az  irodalomellenességről, valamint a bölcsésztudományok válságáról. Egyébként az írás apropója William Marx francia irodalomtudós januárban megjelent Az irodalom gyűlölete című műve volt.

Aztán eszembe jutott valami. Korábban a Kata könyvespolca egy televíziós műsor volt, amikor az adott televíziót elhagytam, tudtam, hogy meg fogom csinálni a saját verziómat. Arra gondoltam, hogy megpróbálom más televízióknál. Érdekes válaszok jöttek. És most ne gondoljátok, hogy csupán bal- vagy csak jobboldali televízióknál próbáltam a szinopszist letenni az asztalra. (Mert akárhogyis, az irodalomba is bele tud szólni a politika. )

Persze ha jobban belegondolok, egyrészt igen, mivel az ember, ha nem is teszi ki az ablakba, de gondol. Sok mindent gondol. Aztán egyetért, dühíti az igazságtalanság, és a sok lopás. Lopás mindig volt, ez előtt is. (De ez a cikk nem Magyarország pénzügyi helyzetével foglalkozik, és nem is a büntetőjogi felelősségről szól.) Másrészt nem,  mert akarom hinni, hogy az irodalom közügy. Persze arról, hogy ebben a mai rendszerben mennyire jutnak szóhoz a kortárs magyar szerzők, sokat lehetne beszélgetni. Tovább megyek, mondjuk ha eredendően éleshangú ellenzéki szerzők, és nyíltan nem kormánypárti, úgy semennyire. Pedig érdemes lenne velük foglalkozni.  Láttam Rigó Bélát a halála előtt, amikor arról beszélgettünk, hogy alig ad el pár száz darab könyvet, mert az éppen aktuális véleménye nem egyezik az elvárttal. Majd a beszélgetés után, három perc alatt írt a gyermekeimnek egy verset, amit a mai napig itt őrizgetek a polcomon.

De kanyarodjunk vissza a cikkhez. A cikk apropója William Marx francia irodalomtudós januárban megjelent Az irodalom gyűlölete című műve, írja a cikkben a metazin.hu. A szerző Szókratésztől napjainkig tekinti át az irodalomellenesség történetét és okait.

Tipológiája szerint az irodalom elleni érvek négy kategóriába sorolhatók. Az elmúlt két és félezer év során a szépírókat azért tartották veszélyesnek, mert úgymond, aláássák a tekintélyt, rombolják az erkölcsöket, torz képet festenek a valóságról, illetve azt vetették szemükre, hogy tevékenységük semmilyen kézzelfogható társadalmi haszonnal nem jár.

A cikk kitér az irodalomfogyasztás drasztikus statisztikája kapcsán arra, hogy egy két évvel ezelőtti felmérés szerint,

2016-ban az amerikaiak negyede nemhogy könyvet, de egyetlen fejezetnyi irodalmat sem olvasott. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a magára valamit adó művelt embertől elvárták, hogy a szépirodalmat ne csak fogyassza, de maga is gyarapítsa? Száz éve Calvin Coolidge, az Egyesült Államok harmincadik elnöke még Dantét fordította nászútján, Donald Trump viszont nem is tartja fontosnak, hogy könyvek olvasására fecsérelje az idejét. Mintegy nyomatékot adva eme meggyőződésének, Trump elnök jelentősen csökkentette a kultúrára fordítható költségvetési támogatásokat.

Magyarországon sem túl rózsás a helyzet. Ha már, csak a saját statisztikámat nézem, látom, hogy mely könyvek kapcsán kattintotok több ezren, és melyik szinte teljesen érdektelen. Persze az ember alkalmazkodik, de a szakmának is kell?  Nem tudom.

És ha már szakma, akkor az is egy érdekes megközelítés, melyet Kukorelly Endre mondott egy beszélgetésünk során. Az író azt mondja, hogy

valóban nem túl rózsás a helyzet, ami az olvasási szokásokat érinti. Persze, ha az okokat keressük, azt mindenképpen fontos megemlíteni, hogy túltelíteni a piacot nem lehet, inkább kevés az igazán jó írás. De hosszútávon arra kell gondolnunk, hogy ha egészen kicsi kortól a gyermekeket kulturális zajjal vesszük körbe, akkor később majd nem is tudnak ettől szabadulni, elvonási tünetei lesznek kulturától megfosztott perceiben.

Ebben van valami, és abban is, amit a korábban említett cikkben olvastam. “Valóban nehéz amellett érvelni, hogy egy radiológus, egy könyvelő avagy egy röplabdaedző jobban végezné a dolgát, ha elmélyedne a kortárs avagy a klasszikus irodalomban.”

„Sokkal valószínűbb, hogy az alapképzésben helyt kap A szürke ötven árnyalata, mint Thomas Gray költészete.”

Nos, már csupán három kérdés maradt bennem, mi a helyzet a mostani generációval, az imént említett könyvelővel, radiológussal, vagy röplabdaedzővel, és hogy lesz-e még mit népszerűsíteni, és hogy tényleg nem lehet megmenteni az irodalmat?

kép forrása: budaörsiinfo

Tényleg nem lehet megmenteni az irodalmat?” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s